Ismét megtörtént velem, ami jellemző a természetfotózásra. Szépen beültem a lesbe, kellemes idő volt. Valamit matattam, amikor is észrevettem, hogy egy mezei nyúl szalad a les előtti rétre, majd megállt egy pillanatra. Amire exponálni tudtam volna, már be is ugrott a száraz bozótos területre. Tehát nem lehet matatni, figyelni kell. Tudtam, hogy van a környéken nyuszi, hiszen láttam már a les közelében, másrészt megtaláltam az ürülékét is. Most viszont pont ott volt, csak figyelnem kellett volna, mondanom sem kell, nem jött vissza. Egy órával később beszállt egy ölyv. Mire ráfordultam már leugrott a földre, előre szökkent és felkapott egy tücsköt, kissé oldalra fordította a fejét, majd elrepült. Teljesen ideális kép lehetett volna, csőrében a tücsök. Ezt is elbénáztam. De azért sikerült értékelhető képeket is lőni. Végre a fácán kakas olyan szögben állt meg, hogy a színei legtöbbjét megmutatta. Hát várom a nyuszit továbbra is.
Na igen, nagy méreg, mikor az ember elszalasztja ezeket a pillanatokat, és hányszor megtörténik!
VálaszTörlésDe nem érdemes mérgelődni, amiket lőttél, azok is remekek. De ezt nélkülem is tudod.
Szia gollum!
VálaszTörlésHát jók-jók, de nagyon vágyom már egy különleges képre. Megjegyzem, ha kint vagyok és egy képet sem készítek, akkor is jól érzem magam. Főleg így tavasszal, amikor szállnak a "régi" illatok.... Van amikor (pl. pangás van) kiülök a les mögé és csak élveztem a napsütést, a tavaszt, a gép meg bekapcsolva a lesben.....de azért vissza megyek :).