2012. december 5., szerda

Kedves Barátaim!
Ma végre kijutottam a lesre, itt az első hó, még a napocska is kisütött. Az etetőben még volt bőven szotyi, mivel fagypont alatt van a hőmérséklet, ez nagyon fontos. Egy napra sem maradhatnak élelem nélkül a madarak. Ha elkezdtük az etetést, azt nem lehet abbahagyni, mert az odaszokott madarak pusztulásával járhat. Tettem ki cinkegolyókat is. A megszokott fajok jöttek, de valahogy nem volt igazán nagy mozgás. Amit itt meglehetett fotózni azt megtettem, új helyet keresek, talán még költözöm is, új fajokra és helyszínre vágyom.
Beindítom az ölyves projektet, talán sikerül valami figyelemre méltó pillanatot elkapni. Esetleg más ragadozó is beszáll, mint tavaly Istvánnak, egy héja. Fotózás közben szotyit rostáltam, tisztítottam, mert tele volt törmelékkel. 
Ami feltűnt már az elmúlt alkalmakkor is, hogy a fácánok eltűntek. Nyáron még minden nap jöttek. Úgy vélem, hogy 10-02 fős csapat lehetett a területen (6 éve). Ez már nem lehet véletlen, hogy ennyi ideje nem jön egy sem. Félő, hogy az éhes erdőlakók levadászták őket.
Hát ez nem volt egy izgalmas nap, de legalább beülhettem a lesbe.




2 megjegyzés:

  1. Szia Robi! Ismét jó kis bejegyzés, jó kis képekkel. Különösen tetszik az első, nagyon jó hangulata van...
    Üdv: T

    VálaszTörlés
  2. Szia Tamás!
    Örülök, hogy benéztél hozzám. Remélem sikerül végre egy egész napra kimennem, hátha sikerül valami szép ... Üdv.

    VálaszTörlés