2018. április 20., péntek

Sziasztok!

Sajnos a búbos banka odú telepítése nem volt sikeres, ugyanis, feltehetően a terület tulajdonosa azt kiverte. Szerencsére csak a teteje rongálódott meg, így áttelepítettük. Igazából nem érthető, hiszen a fix, beásott lest megengedte, most ezt pedig nem, ráadásul a terület legalább 25 év óta érintetlen. De mivel nem tudtam az elérhetőségét, így nem szóltam neki, ez van.

Találtunk egy sokkal alkalmasabb helyet. Nagy kiterjedésű rövid füves terület melletti cserjébe telepítettük át, és ismét reménykedünk. Egyenlőre nem látok bankákat a környéken, de az adatok szerint a területen nagy valószínűséggel fészkelnek. Ez a terület ideális lesz télen a ragadozók fotózására, filmezésére.


Voltam kint fotózni és filmezni is, megérkeztek a barátposzáták, a fülemülék és a füzikék is. A cinkeodút kitakarítottam, de valami oknál fogva nincs költés benne. A mozgás, ahogy ebben az évszakban szokott lenni, mérséklődött, de azért jönnek az itatóhoz. Talán rossz hír, hogy a karvaly ismét a közelben fészkel, hallani a hangját. Ezúttal megkeresem a fészket, hátha fotózható, illetve, inkább megfigyelhető, hiszen etikailag kifogásolható a költés zavarása. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése