A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Házi Rozsdafarkú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Házi Rozsdafarkú. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 10., szombat

Sziasztok!

 Úgy tűnik, az idei év termékenyebb lesz, mint az előző. Ismét a lesen jártam, mindkét odúban költenek a cinkék.  A mókusok rendszeres vendégek lettek. A házi rozsdafarkú a les körül vadászott. Viszont eddig nem láttam a füzikéket, a barátposzátákat, zöldikéket, a meggyvágókat stb. Sok faj nem jelenik meg most az itatónál, remélem később találkozom velük. Valamelyik madár, a Dunából rendszeresen mocsári vörösrákot hoz az itatóba, nyomozok a tettes után.













2017. november 28., kedd

Sziasztok!

Sajnos nem voltam fotózni, sem filmezni, nagyon sok a munkám, az idő is pocsék volt. Ma kimentem a leshez, szétnéztem, és vittem ki eleséget az etetőbe. Most már vigyázni kell, nehogy kifogyjon. Az itató be volt fagyva. Kitaláltam miként lehet majd a vizet megolvasztani az itató közepén, és így odamennek majd a madarak inni. Alulról kivágok egy tíz centis kört, csak a lemez lesz ott. Felerősítek egy üres konzervdobozt, aminek lesz egy nyílása, és lyukak rajta a levegőnek. Azt felerősítem a kivágott lyukhoz, abba beleteszek egy mécsest, az majd felolvasztja a jeget. Majd csinálok képeket róla. Megjött a megrendelt Viltrox távkioldó-távvezérlő (Canon TC80N3), nagyon olcsó volt (Ebay), de meglepően kiváló a minősége. Szeretném megtanulni a timelapse filmek készítését, elkezdem a gyakorlást, az elméleti felkészülésem túl vagyok, már ha lehet ilyet mondani.


A lesbe is beültem úgy tíz percre, amikor is megérkezett a szokásos helyre egy karvaly. Kis idő múlva bevágott a vízszintesre kitett ágra. Hát fájt a szívem, hogy nem vittem magammal kamerát. Nagyon szép ezüst-szürke hátú, karcsú hím volt. Ivott és odébb állt. Vennem kell gázpalackot is a fűtőbe, mert a lesbe már hideg lesz. Ha lehet fűteni, akkor minek fázzak. A két utolsó fotózásból válogattam a következő képeket.







2017. november 12., vasárnap

Sziasztok!

A film ... most meg beteg a narrátor... a lányom szívat :)

Alacsonyan jár a nap, a levelek nagy része lehullott, megváltoztak a fényviszonyok az itatónál. Pocsék idő van, nem tudok kimenni, a munkám is sok, lusta is vagyok :) Rendeltem egy 12 V kis villanymotort a csúszka mozgatásához. Nagyon nehéz egyenletesen mozgatni a kamerát manuálisan. Láttam egy szerkezetet, annak alapján megcsinálom az elektromos mozgatását (VersaSlider). Csak időm lenne, csak az átkozott idő.





2016. november 13., vasárnap

Sziasztok!

Sajnos nem úgy alakult az ősz ahogy terveztem, a betervezett felvételek elmaradtak, a helyszínek megvannak, de vagy az eső esett, vagy dolgoztam, folyton közbejött valami. Pont abban a két hétben, amikor a legszebbek voltak az erdők. Bosszantó.

Terveztem egy darut, olyan drágák ezek a kütyük, gondoltam összerakok én egyet. Megterveztem, és nemsokára össze is rakom, majd készítek képeket róla, működni fog.

Nagyon hiányzik már egy kiadós, izgalmas filmezés, amint az idő engedi, beülök végre a lesembe. Természetesen a télre is készülök, remélem találok egy jó kis sasos helyet.

A les belsejét szigetelem egy kicsit, kartonpapírokkal beborítom, így a két léc között, lesz egy szigetelő légréteg. A földre leterítek egy linóleumot és arra a szőnyeget. Bízom benne, hogy melegebb lesz télen, ha fűtök. :)

Most a régebbi képekből mutatok néhányat.





2016. október 9., vasárnap

Sziasztok!

Voltam kint a lesen, de ezúttal fotóztam és bemutattam a lest Petinek. Előtte 2 nappal feltöltöttem az itatót, így izgultam egy kicsit, hogy mutasson valamit magából a les. Nem szerettem volna csalódást okozni Petinek, aki első alkalommal volt a vendégem. Szépen berendezkedtünk, ismét megállapítottam, hogy szűk a les. Hátul sokkal több helyet kellett volna hagynom a motyóknak. Hát ilyen lett, talán egyszer nekiveselkedem és meghosszabbítom.
Meglepetésemre viszonylag kevés cinke érkezett, de a füzikék megmentették a napot. Vígan fürödtek, jöttek-mentek. Igazi meglepetésként beszállt két fakusz, ilyen közel még nem jöttek. Nagyon örültem neki, nagyon ritka vendég az itatómon. Aztán jött a következő meglepetés, egy rozsdafarkú is tiszteletét tette, még nem láttam az itatón, pedig tele van velük a környék. Aztán összepakoltunk, gondolván, ma már nem lesz több. De ekkor, amint a lencsék belekerültek a hátizsákokba, beszállt egy csapat őszapó. ÚÚÚÚHHH :)) Még volt fény is, de nem maradt más hátra a napból, ürömünket leltük a megfigyelésbe.

Megérte a környék fáinak metszése, mert sokkal több a fény mint az első évben. Még látok javítanivalót, úgy hogy egy-két belógó ágat majd levágok.

Közben elindultam felfedező túrára is a Pilisben, nagyon jó kis filmes helyeket találtam, patak, szikla, igazi érintetlen erdő. Nagyon várom a színesebb lombok megjelenését. Ezzel együtt keresek egy hollós helyet is. Ott "korrogott" tőlem 40 méterre, nagyon szeretném filmre venni.

A lesen is javítgatok, réseket fogok bedeszkázni, készülök a hidegebb időkre.





2012. október 30., kedd

Üdv!
Hát az élet nem kegyes hozzám, szeptember 7-e óta nem voltam kint fotózni, munka, betegség, család, egyszerűen nem volt időm. Most igét hirdettem, a fotózás az első a sorban, és kész. Egyszer megtömtem az etetőt, ennyit voltam kint. Most nagyon régi képekből is válogattam. Én nemcsak a legkiválóbb képeket teszem fel, hanem a kevésbé értékeseket is, hiszen ilyen képek is születnek, hanem leginkább. Ha elfogatható egy kép, akkor mehet ..... Azért ezeket is fogadjátok szeretettel.