A következő címkéjű bejegyzések mutatása: les. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: les. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 27., kedd

 Sziasztok!

Felszereltem két konzerves dobozt a les ablakaira és lefestettem őket feketére. Célja, hogy úgy nézzen ki, mint amikor a lencsét kidugom az ablakon. Ezt megszokják a madarak, és remélem így nem zavarja őket fotózáskor, filmezéskor az objektív látványa.

2022. szeptember 25., vasárnap

  Sziasztok!

Itt van az ősz, itt van újra. Nyáron sajnos sokat voltam távol, így az itató kiszáradt. Már egy jó ideje feltöltöttem, igaz, közben megjöttek az esők is. A háború okozta infláció következtében jelentősen drágább lett a fekete napraforgó, így feltehetően, inkább nagy tételben vásárolok majd. 

Vajon hányan nem tudják majd etetni a madarakat télen, mert fűtésre kell a pénz?

Hamarosan elkezdem etetni a madarakat, addigra megrendelem a napraforgót, annak tél végéig ki kell tartania, mert azt télvíz idején abbahagyni nem lehet. A fotózásokról és a filmezésekről készítek kis videókat, melyeket a YouTube csatornámra feltöltök majd. Az etetőről most készítettem egy kis filmet, azt alább láthatjátok.








2017. május 6., szombat

Sziasztok!

Örömteli felfedezést tettem a lesen, a felszerelt odút egy széncinege pár birtokba vette, és eddig sikeres a költés, szorgalmasan hordják az eleséget a kicsiknek. Van valami jó érzés az ember szívében, amikor a kihelyezett odúba beköltöznek. Sokat gondolkoztam, hogy a kamerát oda helyezem az odú közelébe és csinálok pár felvételt, de végül is erről lemondtam, nem zavarom őket. A környezet sem a legjobb, de a projekt megszületett a fejembe, és jövő tavasszal megcsinálom.

A karvaly pár még mindig a les közelében van, még nem repültek ki a fiókák. Ezt csak feltételezem, mert a párzást láttuk Istvánnal, nyilván sikeres lesz a költés. Emiatt viszont az itatónak alig van forgalma. Alig? Szinte nincs is :((. Hát nincs mit tenni, nekik is szorítok, de azért remélem odébb állnak és csak alkalmanként jönnek vissza :))))

Az itató végében alakítom a rámpát, remélve felcsalom a fácánokat (még csak a váza van kész). Ez úgy fog működni, hogy 20 centiméterenként, felfelé,  kiteszek egy szem kukoricát, és amikor felcsipegeti, akkor halad majd felfelé. Egy idő után ezt megtanulja, és ha szomjas, akkor azon feljön inni, én meg szuper felvételeket csinálok :). Gyakran felrebbennek inni, de az jobb lenne, ha szépen felsétálnának. Egy száraz faágat is levágtam, ne árnyékoljon. Május van, számomra ez a legszebb hónap, olyan üde és friss a természet, bár lenne elegendő időm filmezni (de nincs :(( )







2016. július 5., kedd

Sziasztok!

Jól el voltam havazva, de azért volt egy kis időm filmezni.

Kezdjük a vezetékes távirányítóval. Az Amazonon találtam egy 22.50 dolláros kis távirányítót. Elolvastam a vásárlói véleményeket, kérdeztem a vásárlóktól, mindent megnéztem amit találtam róla. Sony és Canon gépekhez készítik, és ha van "remote" csatlakozód, akkor működik is. Hát én megrendeltem, mert a gyári eszközök hihetetlenül drágák, ez pedig igazán olcsó. Tökéletes időben meg is érkezett, nyomon lehetett követni az áru útját, hát ahogy ez szokott lenni.
Megjött, kicsomagoltam, első benyomásom, hogy a gumi része, iszonyatosan büdös, igazi kínai gumiszagú volt. Na mindegy, bedugtam a kamerába és láss csodát működött.

Mit tud:
- felvétel indítása, leállítása,
- zoom vezérlése - állítható sebességgel,
- monitor feliratainak szabályozása - 3 állás, mindent mutat, csak a lényegeseket mutatja, nem mutat     semmit.
- kamera be-, és kikapcsoló,
- fókusz állítása.

A távirányítót rá lehet csíptetni (jó erős, stabil) az állványfej karjára, kényelmesen lehet vele manuálisan vezérelni  a kamerát. Ez hasznos, mert az automata fókusz kis tárgyak esetében hajlamos a nagyobb felületre állítani az élességet. Ilyen esetben a manuális állítás nagyon hasznos, figyelemmel a kiemelésre is, tökéletesen élesre lehet állítania tárgyat.

A zoom sebességszabályozója a leglassúbb állásban furcsa. Kezdetben lassú a zoom, de egyszer csak felgyorsul. Ha egyel gyorsabbra állítom, ami még mindig lassú,  akkor egyenletesen zoomol.

Szerintem jó vétel volt, ennyiért kérem .... pazar, kicsit gagyi, kicsit ilyen - meg olyan, de működik és használható hasznos kis eszköz. Nem kell nyomkodni a kamerát, így nem mozdul be, nem rezonál a kép.




A les működik, folyamatosan töltöm vízzel az itatót, itt a kánikula, keresik a madarak. Sajnos csak egyszer voltam kint filmezni. Előtte két alkalommal vizet vittem ki, és beültem egy pár percre. Mindkét alkalommal beszállt két karvaly. Látható volt, hogy a tolyó hozta el a fiát. Nagyon sokáig ott voltak, egyszerűen beszorultam a lesbe. Nem akartam elzavarni őket, inkább vártam még odébb álltak. Egy barátposzáta folyamatosan és bátran zavarta őket, de cinkét is láttam a közelükbe repülni, nagyon bátrak voltak.

Ismét fűrészeltem, a les melletti fa tetejét vágtam le, hogy több fény legyen. A száraz ágra felkúsztak a növények és nagyon árnyékoltak. Nagyon sűrű bozótos lett a les mellett, ez védelmet nyújt az énekeseknek.



Sikerült kimennem filmezni és szerencsémre jött a két karvaly, nagyon szépek voltak, ittak, fürödtek, hűsöltek, két órát töltöttek ott. A felvételek is jók lettek, most egy képet is mutatok az egyik felvételből.



Régebbiek.






2015. november 9., hétfő

Kedves Barátaim!

A sárguló levelek, a deres hajnalok, útra keltették a vonuló madarakat. Azért van szép forgalom a lesen. A les melletti fa, valójában nem is élő fa, csak egy kúszónövény teljesen befutotta a tetejéig. Ezért volt olyan szép és sűrű. Csak most fedeztem fel, így fej magasságban kivágtam, de nem dőlt el, hanem leült a földre, és így, a les mellett egy nagyon sűrű bokros rész keletkezett. Ugyanakkor van végre fény is. Lassan kialakul egy kis tisztás az erdőben. Indul az etetési szezon. Amikor a fát emberfeletti szenvedések árán elfűrészeltem, utána beültem egy kicsit. A fűrészelés miatt egy darabig nem is volt vendég, majd egy pillanatban beszállt egy szép kis ökörszem. Nagyon izgága madár, szinte meg sem áll, állandóan mozog, jön-megy, de sikerült két képet lőnöm róla. Nagyon örültem neki, most találkoztam vele először itt. István barátom egyszer lefotózta, tehát mozog a környéken, ezért van remény, hogy máskor is jönni fog.










2015. július 28., kedd

Sziasztok!

Jól vagyok és kimentem a lesre, feltöltöttem az itatót, de sajnos ömlött belőle a víz. Mint kiderült, miután elpárolgott belőle a víz, a fiatal szajkók elég sok helyen kicsipkedték a fóliát. Gondoltam ebből elegem van, és leültem a net elé, valami megoldást keresve. Rátaláltam egy cégre, aki 1x2 méteres, 0,6 mm vastagságú alumínium lemezt árult. Na, gondoltam ez a megoldás a jó, meg is vettem. Lemértem, kiszabtam és behajlítottam, ami nem is olyan könnyű, főleg a sarkoknál. Vigyáztam, nehogy eltörjön, elég lágy anyag, ennek ellenére egy helyen elrepedt. Hát nagyon tele volt a hócipőm, gyorsan kitaláltam egy ideiglenes megoldást, mivel nem tudtam megforrasztani. Ahhoz más típusú forrasztó ón kell. Na megoldottam a repedést. Az alumíniumlemez nagyon fényes, így nem volt alkalmas, ezért fekete fóliával borítottam be. Gondoltam ez okés lesz, de nem, nem. A fólia ugyanis könnyebb a víznél, ezért felemelkedik a tetejére, valamint a víz, a kihajlított oldalon felszívódik és folyik. Igazából fekete festék lenne alkalmas, csak nem ismerek olyat, ami nem mérgezné meg a vizet. Vagy, a természetesség miatt, teszek az aljára apró, kirostált, folyami kavicsot. Meglátjuk, hogy a tükröződést miként befolyásolja. A vízszinten állítottam, de még mindig kell. Hát nem egyszerű, de remélem ezzel letudom a medencét és nem kell cserélgetnem a fóliát.

Azért csináltam képeket is, ezeket  lássuk előbb.











Előtte kipróbáltam az éjszaki fotózást is, a lámpám simán kibírta a majdnem háromórás folyamatos világítást, de madár az nem jött, így nézett ki az itató.


És az itatóépítés.




 

2015. július 5., vasárnap

Sziasztok!

Váratlanul kórházba kerültem, így sajnos több fotózás képeit nem tudtam feldolgozni. Szerencsére az orvosi protokollnak megfelelően gyógyulok és hamarosan láthatjátok egy sikeres gyurgyalagfotózás képeit is. István barátom segítségével elkészült az itató, ami most feltehetőleg majdnem száraz :(. Még kisebb munkálatok lesznek rajta, de áll és használható. A medence mintegy 20 literes, ennek oka, hogy a vizet oda kell cipelni. Az itató elsősorban énekes madarak számára készült. Később meglátjuk, szükséges-e a fejlesztése.