A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parlagi sas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parlagi sas. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 28., vasárnap

Sziasztok!

Ismét rétisas fotózáson vettünk részt Istvánnal. Az időjárás pocséknak ígérkezett, de napról-napra jobbat ígért a meteorológia. Éjszakai autózás, hogy még sötétben beüljünk a lesbe. Szépen le is értünk, beültünk, a nap felkelt, szép napos délelőttünk volt. Fagyott az éjszaka, ami jó jelnek számított. Sajnos a rétisasok ezt nem tudták, mert nem jöttek. Ölyvek voltak, de semmi lényeges. Majd kora délután megjelent az első parlagi sas, akit követett a párja. Megkezdődött az idegek harca. Fáról-fára szálltak, majd a felhők is megérkeztek, de nem szálltak be. Végül, az utolsó napsugarakban az egyik megmutatta magát, úgy egy percre. Szép madár, gyűrű volt a lábán. Valamivel jobb volt ez a fotózás mint tavaly, de nem az igazi, talán jövőre. Lefelé menet elkaptam két kátyút és eltört a gépkocsi lengéscsillapító konzolja, hétfőn szerviz, és meg is csinálták. A régebbi képekből is mutattok egy párat.







2014. március 19., szerda

Kedves Barátaim!

"Az idő soha soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat ...", éppen ezért kicsit megkésve jelentkezem. Voltam kint a régi lesemen is, elég tűrhető lett a mozgás, az ölyv is beszállt, de nem történt semmi extra. 
Egy egércsalád ismét beköltözött, vittem is nekik "ajándékot", hihetetlen munkát tudnak végezni. 
Azt gondolom, hogy veszek reflexiós üveget az egyik ablakba, nyáron úgyis sok a fény, időként túl kemény. Kényelmes az üveges les, és bizony gyakran villámgyorsan kell mozgatni a lencsét, üveg nélkül ez nem lehetséges.

Az új helyemen több meglepetés ért, szép a mozgás, gazdagabb a fajkínálat és egy kuriózum is akadt. Erdei szürkebegy tanyázik a lesnél. Igaz a beszállóágra nem jött, de a földön készítettem róla dokumentum képet. Nagyon reménykedem, hogy beszáll egyszer. A lesépítéssel várok még, hagy lombosodjanak a fák. Remélem valamennyi fény csak lesz a lombok alatt. Igazi énekes les megvalósítását tervezem.










Erdei szürkebegy
(dokumentum foto)

2014. február 16., vasárnap

Kedves Barátaim!

A sas fotózással kapcsolatos, előző bejegyzésemben leírt történet csupa jóval folytatódik. Úgy 13.00 óra körüli időben megjöttek a Réti és Parlagi sasok, volt hogy a les melletti fán öt madár ült. A napocska kisütött, amit nem is reméltem. Olyan komótosan repülnek, de hatalmas távolságokat tesznek meg. A lesből láttam, hogy a távolban eltűnt a fiatal Réti sas, majd rövid időn belül megjött egy másik irányból, ezt gyakran ismételgették, hosszabb - rövidebb portyát követően ismét leszálltak a lessel szemközti fákon. A fiatal Réti sason volt gyűrű, ami a fotózás szempontjából nem kedvező. De nem érdekelt, minden pillanatot élveztem és figyeltem ezeket a fenséges madarakat. Bevallom, hozzám a Parlagi sas közelebb áll. Talán a megjelenése miatt. Mindenki dolgozott, senki nem akart kihagyni egy pillanatot sem. Nagyszerű délután volt, megérte a fáradozást. A sas fotózás kivételes élmény. A kályha nem indult be, de kibírtuk. Amikor hazaindultunk, mindenki elégedetten gondolt vissza a nap eseményeire.