2011. március 25., péntek

Szerencsém volt a héten, ragyogó idő volt, így felépítettem az új lesem. Összesen két napon át dolgoztam 9-9 órát és két napon át 4-4 órát. Tehát 3 nap alatt össze lehet hozni, ha időben felkel az ember. Az első nap volt a húzós, mert össze kellett állnia a lesnek, nem maradhatott szanaszét minden. Így is haza vittem több dogot, amit nem tudtam aznap beépíteni. Nagyon elégedett vagyok, sokkal jobb mint az előző volt. Nagyon masszív, kicsit magas, lehetett volna 10 cm-rel alacsonyabb.


2011. március 16., szerda

Megvásároltam a leshez szükséges anyagokat, OSB lapokat, csavarokat, tetőléceket. Ezt követően mindent kiszabtam. A kitekintő ablakot mint írtam, korábban kivágtam, most elkészítettem egy fóliás üveget az ablak felső részére (nem lehet belátni, de Én kiválóan kilátok). Az ablak felső részén a fóliás üvegen kényelmesen kilátok, az alsó részén a szövet kitekintőn pedig fotózhatom. Ugyancsak elkészítettem egy csapos megoldást a kitekintő felcsatolásához. Erre azért van szükség, mert amikor nem vagyok a lesbe, akkor a vászon kitekintőt lecsatolom és helyére egy OSB lapot csatolok fel. Így ha esik, akkor a vászonból készült kitekintő nem nedvesedik be és nem koszolódik el, valamint semmi nem tud bemenni a lesbe. Egyszerű megoldás, gyorsan elvégezhető a csere és olcsó. A les tetejére szintén OSB lap kerül, arra pedig bitumenes hullám lemez. Sajnos esős hét lesz, így az összeszereléssel várnom kell. Legalább 3 nap száraz időre van szükségem, hiszen kívülről még le is lefestem.

Régebbi képek:

2011. március 6., vasárnap

2011. február 19., szombat

Igazi áttörés nem történt a les építésben, mert nem várt kötelezettségeim keletkeztek. Egyenlőre kivágtam a kitekintő ablak keretét. Mint a képen látszik, a fekete vászonból készült kitekintőn (amelyet a kerethez szerelek) dugom ki a lencsét. Felette keletkezett rést pedig egy fóliázott üveggel fedem le. Tehát felül kényelmesen kilátok és üveg nélkül fotózhatom. A fekete lencse a fekete hátterű kitekintőben nem feltűnő, ezért viszonylag bátran mozgathatom. A fólia miatt tükröződik a kitekintő üveg, így nem lehet belátni. Az egész keret (60x40 cm) pedig a leshez lesz szerelve és nyitható lesz. A keret szélébe hornyot vágtam, így ha kedvem lesz, akkor üveget tehetek a keretbe. Befelé fog nyílni, így belülről is tisztítható lesz, nem kell kimenni. Lenyitom, megtisztítom, majd felhajtom.

Nem bírtam tovább az elmúlt hétvégén, ragyogó idő volt, így a mobil les-sátrammal kimentem az etetőhöz. Nem készült ütős kép, de így is jólesett a fotózás.

2011. február 5., szombat

Ismét meglepetés ért a kiégett lesnél. A beton felfagyott, púpos lett és szétrepedezett, így nem alkalmas les építésre. Kissé omladozik a fala. Nem halogathatom az építkezést, a betont fel kell bontanom és ismét meg kell csinálnom az alját. A jövőhéten már beszerzem az anyagokat. Jó nagy "forgalom" van az etetőn, távolról távcsővel figyeltem, de új fajt nem sikerült felfedeznem. Az elmúlt héten átrepült egy héja (talán). Nagyon rám férne már egy kiadós fotózás.

2011. január 23., vasárnap




Nagyon szép idő van ma, nem is tudom miért nem mentem ki a mobil lessátorral fotózni. Készítettem werk fotókat a kiégett lesről. Alig várom az építkezést, addig "diétázom".

2011. január 16., vasárnap


Az eltelt két hét alatt sokat javult az állapotom (eltekintve egy náthától), a képeken látható a gyógyulás utolsó szakasza. A képek alapján egyszerűen nem is lehet következtetni arra, hogy néztem ki, ennek örülök. A jövő héten van egy fontos elintézendő dolgom, majd kezdődik az újjáépítés, mindenről képes beszámolót írok.

2011. január 9., vasárnap

2011. január 2-án jókedvűen mentem ki a lesre. Minden a szokásos volt, jó napnak ígérkezett, de hamarosan drámai események történtek. A lesben kis gázkészülékkel szoktam fűteni. Volt egy nagyobb tartájom is, de azt már nem lehet újra tölteni, ezért azt is kivittem magammal. Hideg volt, így mindkét készülékekkel melegítettem. Délután az egyik palack kifogyott. Végül úgy döntöttem kicserélem, még egy kis alátétet is tettem a csatlakozáshoz, mert korábban többször előfordult, hogy szivárgott. A csere után ismét szivárgott, amit megpróbáltam orvosolni, végül a gáz belobbant. A palackból hevesen fújt a láng, kimenekültem a lesből, mert az arcomat, a kezemet megégette. Friss hóval hűtöttem egy pillanatra, majd visszamentem a felszerelésemért, Pillanatok alatt lángba borult a les. A felszerelésem kimenekítettem, de így is jelentős a kár, a les teljesen kiégett. Csak később vettem észre, hogy a hátamon a kabát is égett. Azért írom le, hogy tanulságul szolgáljon mindenkinek, a gáz nem játék, a tűz pillanatok alatt elterjed, a levegő másodpercek alatt elviselhetetlenül forró lesz. Nehéz megítélni, hogy mennyi gáz képez éghető elegyet. A sebeim már gyógyulnak, szerencsém volt, rosszabbul is járhattam volna. Az új les építését két hét múlva kezdem, igyekszem az előző les hibáit kijavítani.