2015. július 12., vasárnap

Sziasztok!

Említettem a gyurgyalagfotózást. Az elmúlt hónapban ismételten elmentünk Istvánnal egy gyurgyalagtelepre, nagyszerű volt a mozgás. Hálás téma, színpompás madár, jól fotózható, mi sem hagytuk ki a párzási időszakot. Nagyon jól éreztük magunkat, sajnos csak délután kedvezőek a fények. Felállítottuk a lessátrat, bepakoltunk, és akkor rájöttem, az állványt otthon felejtettem, jó mi, Hát kézből, majd egy kölcsön állvánnyal folytattam, amit ezúton is köszönök. Egyenlőre pár kép, majd később mindet feldolgozom.





2015. július 5., vasárnap

Sziasztok!

Váratlanul kórházba kerültem, így sajnos több fotózás képeit nem tudtam feldolgozni. Szerencsére az orvosi protokollnak megfelelően gyógyulok és hamarosan láthatjátok egy sikeres gyurgyalagfotózás képeit is. István barátom segítségével elkészült az itató, ami most feltehetőleg majdnem száraz :(. Még kisebb munkálatok lesznek rajta, de áll és használható. A medence mintegy 20 literes, ennek oka, hogy a vizet oda kell cipelni. Az itató elsősorban énekes madarak számára készült. Később meglátjuk, szükséges-e a fejlesztése.





2015. május 23., szombat

Üdvözlök Mindenkit!

Nem sok időm volt fotózni, azaz semmi. A les szépen meglapul a lombok alatt, bokrok között, de fény, az sajnos nem sok van ott. Hollandiából rendeltem egy led-lámpát, szabályozható a fényereje, fókuszálható, 110 órát tud folyamatosan világítani és akkumulátoros. Amint megérkezik, ezzel fogok világítani, mintha sütne a nap, ugyanis a színhőmérséklete is olyan. Természetfotósnak fényerős optika kell, az enyém professzionális, de nem fényerős, sötét erdőben szenvedek vele. Most lássunk régebbi képeket.





2015. április 21., kedd

Sziasztok

Készítettem egy "C" típusú odút, többen is megnézték, megvizsgálták (széncinege, fekete rigó, barátposzáta), de egyenlőre nincs albérlő, de reménykedem.


A lest ismét feltörték, valaki sportot űz ebből, de a zárat megcsináltam és kész.

A korábban említett mókus rendszeresen megjelenik az etető-itató környékén, remélem sikerül odacsalogatnom.

Megérkeztek a barátposzáták, de nagyon várom a fülemülék érkezését is.

A kihelyezett kis itató ragyogóan működik, egyenlőre gondolkozom, milyen legyen a nagy, végleges itató.  Sokat nem lehet már várnom vele.

Készültek képek, a bokrok már majdnem szép zöld hátteret biztosítanak.
















Kedvem támadt ürgefotózáshoz. Elmentem a korábbi években felfedezett helyre, de ott mindössze csak két lyukat találtam, a terület bebokrosodott, elgazosodott. Az ürge csak a legeltetett, nyílt, füves területet kedveli, így a megváltozott élettér miatt innen eltűntek. Az internet segítségével találtam egy közeli helyet, egy bevásárlóközpont közélében, annak parkolóját övező zöld területen. Rendszeresen nyírják a füvet, szép tiszta és nyitott terület, ott remekül érzik magukat az ürgék. Sajnos szinte megközelíthetetlenek, sok a járókelő, nagyon óvatosak, nem alkalmas fotózásra a terület, másrészt nincs álcahálóm. Pedig régóta tervezem egy igazán alkalmas háló beszerzését. Azért készült egy pár kép.





2015. március 23., hétfő

Kedves Barátaim!

Voltam, illetve István barátommal voltunk kint a lesen, szépen működik. Ismét beigazolódott, hogy itt egy itató működtetése indokolt és nagy lehetőségeket rejt magába. Egy tányér víznek köszönhetően sikerült ismét Süvöltőt fotózni. Igen... igen, még nincs kész :), de a projekt terve kész.

A les áthelyezése helyes döntés volt, jobbak a fények, és végre van is fény.

Közben megtámadták a lest és feltörték. Az atomfizikus ember, ha közel hajol az üveghez mintegy pár centiméterre, akkor láthatta volna, hogy nincs bent semmi nagy érték. Nem, nem, Ő erős, kemény bűnöző, egy rettenthetetlen akcióhős, nem teketóriázik egy les ajtajával, egyszerűen berúgta. Hálás lehetek, hogy a két széket és azt a pár lécet nem vitte el, vagy az egész lest. Szándékosan tettem fel egy kis zárat, számítottam az intelligencia megjelenésével, így kevesebb a kár, nem szakadt szét az egész ajtó, gyorsan visszaszereltem a zárszerkezetet és kész.









2015. február 23., hétfő

Sziasztok!

Két alkalommal is voltam kint, felszereltem a régi nagy etetőt, így két hétre való eleséget tudok kivinni. Elég nagy munka volt a felszerelése. Sajnos még mindig sok a szemét a les körül, ezért egy újabb szemétégetést tervezek.


Nagyon szép a mozgás az etetőn, meglepetésként egy Énekes rigó jött a közelbe, de sajnos mielőtt ráfordultam volna a lencsével, elrepült és nem is jött vissza.

Másik meglepetést egy róka megjelenése okozta. Nem jött teljesen a les elé, de majdnem sikerült róla egy portrét készíteni. Nagyon ravasz, amikor meglátta a lest, kétszer is körüljárta, de tisztes távolból, valósággal tanulmányozta az építményt. Remélem visszajön egyszer.
  

Ismét átment egy mókus a les felett, pont azon az útvonalon, amelyet az elmúlt alkalommal járt be. Az etető felett megállt, lejjebb jött, jól megnézte és tovább ment. Fel kell készülni a fogadására, remélem a dióra és majd az itatóra is jönni fog.

A fűtés

A képek

Érdemes megfigyelni milyen eltérő tollazata van a Széncinegének, kicsit hasonlít a Fenyvescinegére



 Ennek a példánynak a szárnyvégei és farktolla barnás színezetű


2015. január 17., szombat

Sziasztok!

István barátommal ma kimentünk fotózni, igaz borús idő volt, de mi kimentünk. Délelőtt volt egy pangási időszak, akkor csak szórványosan jöttek a madarak és izgatottak voltak. Később azonban beindult a gépezet. A nap fénye az Őszapók megjelenése volt. Hullámokba jöttek, volt, hogy a cinkegolyón 6 madár lakmározott. Sikerült is megfotóznom, nagyon örültünk neki. Feltűnően sok kékcinke érkezett, meg egy feketerigó hölgy. Na ez beült az etetőbe és szórta ki a magot, hú de kivoltam tőle. Nem tudtuk elzavarni. A fácánok jól jártak, mert az etető alatt tele volt napraforgómaggal.

Aztán a lest a fények miatt arrébb cipeltük, amit már régen tervezgettem. Nem bíztam túlságosan benne, mert nagyon nehéz. Megemeltük és kis lépésekkel arrébb vittük, úgy 3 métert. Sikerült beállítani, majd kivízszintezem és körülötte, illetve előtte takarítani kell, az etetőt át kell telepíteni. Ehhez le kell ásni egy oszlopot, szóval lesz munkám vele, mire ismét beülhetek. Meg kell csinálnom az itatót és ez egy nagyon jó kis hely lesz.






2015. január 1., csütörtök

Jó egészséget, sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

HAPPY NEW YEAR!

Az év utolsó napsütéses napját kihasználva kimentem ismét a lesre. Nagyon szép nap volt, és váratlanul meglátogatott egy Őszapó, aki a cinkegolyóra volt kíváncsi. A fácánok is odaszoktak az etetőre. Nagyon okosak. Megfigyelték, hogy a madarak időnként magokat vernek ki az etetőből, így alatta gyülekeznek, kapirgálnak. Ha Szajkó, vagy Fakopáncs repül be, akkor máris rohannak az etető alá, mert ők azok, akik leginkább turkálnak a magok között, és ez a két madár szinte biztos, hogy szotyit ver ki az etetőből.

Remélem sok szép kép készül majd itt.