2015. augusztus 19., szerda

Sziasztok!
Jó híreim vannak, óriási a forgalom az itatón. Most esik az eső, a hőmérséklet is visszaesett, de bízom benne, hogy most már megszokták a vízlelő helyet. Nem hagyom víz nélkül az itatót, folyamatosan vinni kell a vizet, nincs mese. Sisegő és Csilpcsalpfüzikék, a Kis, és Kerti poszáta állandó vendég. Volt egy alkalom, hogy 9 Kékcinke volt a vízben, kettő pedig a bokron, hatalmasat fürödtek. A Mókus is megjelenik az itató felett a fákon, de nem jön le inni. Talán odatámasztok valami nagyobb száraz faágat, hogy a lombok közül is megtudja közelíteni. A fakopáncsok viszont nem jönnek, és a fácánokat sem látom. A Szajkók is rákaptak rendesen a vízre, pedig nekik ez sekély. Megjelent a Karvaly is, sajnos amikor beszállt inni, még nem volt összerakva a gépem ( :( ). Vártam 10 percet mire elment, nem akartam megzavarni. Aztán visszajött és hatalmasat kergetőztek egy Szajkóval. Érdekes volt megfigyelni őket, mintegy 15 percig tartott az üldözés, kisebb szünetekkel. A Szajkó nem repült el messzire, szinte cukkolta a Karvalyt. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon tényleg megtámadná-e a termetes és erős Szajkót, vagy csak blöffölt. Lássunk képeket.





2015. augusztus 9., vasárnap

Sziasztok!
Tombol a nyár a lombok alatt, az itató teljes gőzzel üzemel, a kánikulai meleg megtette hatását, állandósult a forgalom. Isznak, pancsolnak, élvezik a hűsítő fürdőt. Már a kirepült madarak is megjelentek, látható hogy a széncinkék, a vörösbegyek, a barátposzáták, a kékcinegék, a kerti poszáták, a füzikék, csuszkák, és a zöldikék sikeres költésen vannak túl. A fényviszonyok szélsőségesek, nehéz jól kiexponálni egy képet, én inkább aláexponálom és később korrigálom. Új fajok is megjelentek, mint pld: a kerti poszáta és a fakusz. Nem tudom megunni az itatót, amely egyébként elsősorban nem a fotózás miatt épült meg. Ebben a rekkenő hőségben, biztonságban tudnak inni, fürdőzni. Mókus sajnos eddig nem tette tiszteletét egy korty vízre, nem is láttam mostanában, sajnos. A lesben nem lehet unatkozni, gyorsan feldolgoztam egy pár képet.








2015. július 28., kedd

Sziasztok!

Jól vagyok és kimentem a lesre, feltöltöttem az itatót, de sajnos ömlött belőle a víz. Mint kiderült, miután elpárolgott belőle a víz, a fiatal szajkók elég sok helyen kicsipkedték a fóliát. Gondoltam ebből elegem van, és leültem a net elé, valami megoldást keresve. Rátaláltam egy cégre, aki 1x2 méteres, 0,6 mm vastagságú alumínium lemezt árult. Na, gondoltam ez a megoldás a jó, meg is vettem. Lemértem, kiszabtam és behajlítottam, ami nem is olyan könnyű, főleg a sarkoknál. Vigyáztam, nehogy eltörjön, elég lágy anyag, ennek ellenére egy helyen elrepedt. Hát nagyon tele volt a hócipőm, gyorsan kitaláltam egy ideiglenes megoldást, mivel nem tudtam megforrasztani. Ahhoz más típusú forrasztó ón kell. Na megoldottam a repedést. Az alumíniumlemez nagyon fényes, így nem volt alkalmas, ezért fekete fóliával borítottam be. Gondoltam ez okés lesz, de nem, nem. A fólia ugyanis könnyebb a víznél, ezért felemelkedik a tetejére, valamint a víz, a kihajlított oldalon felszívódik és folyik. Igazából fekete festék lenne alkalmas, csak nem ismerek olyat, ami nem mérgezné meg a vizet. Vagy, a természetesség miatt, teszek az aljára apró, kirostált, folyami kavicsot. Meglátjuk, hogy a tükröződést miként befolyásolja. A vízszinten állítottam, de még mindig kell. Hát nem egyszerű, de remélem ezzel letudom a medencét és nem kell cserélgetnem a fóliát.

Azért csináltam képeket is, ezeket  lássuk előbb.











Előtte kipróbáltam az éjszaki fotózást is, a lámpám simán kibírta a majdnem háromórás folyamatos világítást, de madár az nem jött, így nézett ki az itató.


És az itatóépítés.




 

2015. július 12., vasárnap

Sziasztok!

Említettem a gyurgyalagfotózást. Az elmúlt hónapban ismételten elmentünk Istvánnal egy gyurgyalagtelepre, nagyszerű volt a mozgás. Hálás téma, színpompás madár, jól fotózható, mi sem hagytuk ki a párzási időszakot. Nagyon jól éreztük magunkat, sajnos csak délután kedvezőek a fények. Felállítottuk a lessátrat, bepakoltunk, és akkor rájöttem, az állványt otthon felejtettem, jó mi, Hát kézből, majd egy kölcsön állvánnyal folytattam, amit ezúton is köszönök. Egyenlőre pár kép, majd később mindet feldolgozom.





2015. július 5., vasárnap

Sziasztok!

Váratlanul kórházba kerültem, így sajnos több fotózás képeit nem tudtam feldolgozni. Szerencsére az orvosi protokollnak megfelelően gyógyulok és hamarosan láthatjátok egy sikeres gyurgyalagfotózás képeit is. István barátom segítségével elkészült az itató, ami most feltehetőleg majdnem száraz :(. Még kisebb munkálatok lesznek rajta, de áll és használható. A medence mintegy 20 literes, ennek oka, hogy a vizet oda kell cipelni. Az itató elsősorban énekes madarak számára készült. Később meglátjuk, szükséges-e a fejlesztése.





2015. május 23., szombat

Üdvözlök Mindenkit!

Nem sok időm volt fotózni, azaz semmi. A les szépen meglapul a lombok alatt, bokrok között, de fény, az sajnos nem sok van ott. Hollandiából rendeltem egy led-lámpát, szabályozható a fényereje, fókuszálható, 110 órát tud folyamatosan világítani és akkumulátoros. Amint megérkezik, ezzel fogok világítani, mintha sütne a nap, ugyanis a színhőmérséklete is olyan. Természetfotósnak fényerős optika kell, az enyém professzionális, de nem fényerős, sötét erdőben szenvedek vele. Most lássunk régebbi képeket.





2015. április 21., kedd

Sziasztok

Készítettem egy "C" típusú odút, többen is megnézték, megvizsgálták (széncinege, fekete rigó, barátposzáta), de egyenlőre nincs albérlő, de reménykedem.


A lest ismét feltörték, valaki sportot űz ebből, de a zárat megcsináltam és kész.

A korábban említett mókus rendszeresen megjelenik az etető-itató környékén, remélem sikerül odacsalogatnom.

Megérkeztek a barátposzáták, de nagyon várom a fülemülék érkezését is.

A kihelyezett kis itató ragyogóan működik, egyenlőre gondolkozom, milyen legyen a nagy, végleges itató.  Sokat nem lehet már várnom vele.

Készültek képek, a bokrok már majdnem szép zöld hátteret biztosítanak.
















Kedvem támadt ürgefotózáshoz. Elmentem a korábbi években felfedezett helyre, de ott mindössze csak két lyukat találtam, a terület bebokrosodott, elgazosodott. Az ürge csak a legeltetett, nyílt, füves területet kedveli, így a megváltozott élettér miatt innen eltűntek. Az internet segítségével találtam egy közeli helyet, egy bevásárlóközpont közélében, annak parkolóját övező zöld területen. Rendszeresen nyírják a füvet, szép tiszta és nyitott terület, ott remekül érzik magukat az ürgék. Sajnos szinte megközelíthetetlenek, sok a járókelő, nagyon óvatosak, nem alkalmas fotózásra a terület, másrészt nincs álcahálóm. Pedig régóta tervezem egy igazán alkalmas háló beszerzését. Azért készült egy pár kép.