2011. augusztus 1., hétfő

Sajnos Dáviddal nem tudtunk kimenni fotózni, mert nagyon esett az eső. Szombaton mindenképp ki kellett mennem, gondoltam fűkaszával levágom a füvet, rendet teszek a lesben, és esetleg fotózom is egy keveset. Így is történt, ideje volt levágni a füvet, szép zöld a sok esőtől, ami kedvez a háttérnek. Feltöltöttem az itatót és rendet is tettem. Gondolkoztam, hogy az erősen felhős idő ellenére beüljek-e, hát beültem. A forgalom nagyon szokatlanul kicsi volt. Alig telt el 30 perc, mikor a les mögül lecsapott egy héja, de nem járt sikerrel, a fürge széncinkék az általam felállított, kúszó növényekkel sűrűn benőtt gúla alakú farakások közé menekültek. Majd a héja az etető melletti beszállóágra beült. Hát kérem nem semmi átélni egyenesben egy fiatal héja támadását, főleg, ha első alkalommal látok vadon élő héját. Már a támadáskor felismertem, héja érkezett. Gyönyörű madár. Nem is mertem ráfordulni a lencsével, gondoltam hagy nyugodjon meg. Közben eszembe jutott, amit az egyik bejegyzésemben írtam, hogy már láttam elhúzni a les felett, így értelmet nyert a gyér forgalom, ami jelezte, héja portyázik a Duna ligetes ártéri erdei felett. Remélem rendszeres vendégem lesz. De ezzel nincs vége az izgalmaknak. Öt perc elteltével beugrott az itatóba, úgy középtájon. Dermesztő volt vele szemben ülni szinte egy kartávolságnyira. Közben zakatolt a fejem, csak egy képet, csak egy képet... Elkezdett inni, gondoltam csinálok egy bencés képet, amint bedugja a vízbe a fejét exponálok, lassan fordítottam a lencsét. Erre megfordult háttal nekem és kissé előre lépett. Tudtam, nem fér bele a képbe a madár, csak portréra van lehetőségem. Elindultam a lencsével szép folyamatosan felfelé, megvártam amíg oldalra néz és készítettem egy pár portrét, jól tűrte. Amikor elment, azonnal visszanéztem a képeket, tudtam, hogy technikailag nem lesz gond, mert előtte szépen belőttem  a gépet (rekesz, ISO, fehéregyensúly, stb.). Hát ilyen a természetfotózás, hónapok eltelnek, hogy csak látod, egyszer csak bejön.

További izgalmak vártak rám - fél óra múlva, amikor a kedélyek csillapodtak - megjelent a róka. Kivételesen észrevettem és készítettem róla pár képet (gollum kedvéért is :) ). Inkább dokumentum jellegűek, nem olyan szépek, mert túl távol volt, pont a levágott fű és a magas gaz találkozásánál. De ennek is örültem, Anyánál megrendeltem a száraz kutya kaját és elkezdem beetetni. Nagyon szeretnék róla egy ütős képet készíteni. ehhez közelebb kell jönnie, hogy a háttér szép elmosott legyen, és esetleg foghatna egy pockot..... :). Izgalmas lett ez a lehangoló időben kezdődött két órás fotózás.

2011. július 24., vasárnap

Ez a fene időjárás akadályoz a fotózásban, sürgősen meg kell oldanom a les csatornázását, mert így a vízcsepegéstől nem tudok fotózni. Dáviddal kimentünk végre egy kicsit, kipróbáltam a másik ablakot. Sajnos nincs még megfelelő ülő alkalmatosság, így elég sokat mocorogtam. Az átlagos széknél kicsit magasabb kell, de nekem úgy tűnt, amit terveztem az tökéletesen sikerült. Ma kimentem szétnézni, és ahogy beültem a lesbe, megjelent egy róka, csak úgy hanyagul átgaloppozott a les előtt, középen brunyált egyet, azaz megjelölte a területet és tovább is kocogott. Tehát fiatal szukáról van szó, és időnként erre fog jönni. Ó uram ...legyen így.

2011. július 22., péntek

Kedves látogatók!

Sajnos a monitorom elromlott, melyet saját magam nem tudtam orvosolni, így szervizbe vittem. Hétfőn lesz kész és akkor tudok friss képeket feltenni.

Szép napot mindenkinek!

Időközben elkészült!!!! A hétvégén teszek fel képeket!!

Üdv.

2011. július 15., péntek

Mozgalmasan telt az elmúlt időszak a lesen, zöldikék, mezei verebek, fakopácsok és megyvágók ifjoncai látogattak leginkább. A megszokott nyugalmat egy menyét megjelenése zavarta meg, gyors mint a villám, csupán egy dokumentum képet tudtam róla készíteni. Nagyon szép kis állat. A verebek az állat feje felett összegyűltek az ágakon és úgy figyelték a ragadozó mozgását, közben szokatlan hangokat adtak ki. Még soha nem láttam ilyet, izgalmas volt. A gébicsek vissza-vissza térnek, de nem időznek sokáig. A közeli eper fán seregélyek lakmároztak, két alkalommal is odajöttek az itatóhoz, nagyon óvatosak voltak, csupán egy képet sikerült készítenem (nem valami jót). Meglepetés volt, hogy a szemközti facsemetére beszállt egy kormos légykapó, valami oknál fogva és szívfájdalmamra hamarosan odébb állt. A szajkók fejéről szinte eltűnt a toll, mókásan néznek ki, csináltam is egy portrét az egyikről. A jövőhéten jön Dávid fotózni, és kipróbálom a másik ablakot, addig keresnem kell egy szép beszálló ágat. A lesben fullasztó a hőség, de kitaláltam a megoldást, ami némileg csökkenti a napsütötte ajtó felforrósodását. Most igazán jó, hogy az egyik ablakot be tudom dönteni, így a résnyire nyitott ajtón keresztül van egy kis huzat.

2011. július 2., szombat

Kedves Természet-barátaim!

Az évszak huncut módon alakította az elmúlt napokat, esett, időnként hűvös volt. Mindezek ellenére nyár van, a lombos eper fa közelében a liget cefre szagot lehel. A pockok kövérre híztak, bővítik járataikat az itató mentén. Bánatomra egyszer sem jöttek még fel a kövekre, pedig a vízben visszatükröződő pocok szép látvány lenne. Nem látogatott meg új faj, pedig vágyom erre az izgalmas pillanatra. Rengeteg a feldolgozatlan fotóm, remélem utolérem magam...vagy nem :)! Az ablak felszerelése is várat magára, de ez már csak kis munka. A levágott fű nőtt egy-két centimétert, ilyenkor a legszebb. Remélem mihamarabb kijutok egy kis fotózásra.

2011. június 27., hétfő

Tombol a nyár a vén Duna partján, a zöldbe borult ligetes területeken virágoznak a növények, lassan beérnek a kalászosok. A les körül megfogantak a fák magjai, és mára csemetévé cseperedtek a hajtások. Még 4 év és a les erdőben lesz. A déli melegben vibráló forró levegő elől, a fák hűs lombja alatt keresnek menedéket a fácánok, de a szöcskék vidáman zenélnek. A legtöbb madár fióka kirepült. A fiatal zöldikék és megyvágók még a serdülőkori "ruhájukat" hordják, de a nyár végére már felnőttként tekintenek a jövőbe. Az idén nem láttam fácán fiókát, csupán egy hete került a les elé egy majdnem kifejlett kakas. A fiatal nagy fakopáncs még hordja piros "sapkáját", de már harcol ha kell. A kánikulai melegben az itató hűs vizét mindennap élvezik a madarak. Sajnos elköltözött a tavasszal visszatért cigánycsukk pár, és a gébicseket sem látom, pedig a kaszált terület elvileg jó terep a vadászatra.

A les másik ablakának kitekintőjét elkészítettem, kivágtam a kereteket, megvarrtam az objektívet rejtő ruhát. Még apró munkálatok vannak hátra és felszerelem. Ebben az esetben majd az ablak felső harmadából lehet fotózni távolra és a les előtti beszálló ágra. Így lejes lesz a les kiépítése.

2011. június 15., szerda

A hétvégén nem tudtam kimenni a lesre. Még mindig nem csináltam meg a csatornát, aminek a segítségével az esővizet az itatóba vezetem majd. A másik ablak felszerelése is késik, hát " Ember tervez, Isten végez". Korábban több alkalommal (első alkalommal Dáviddal láttuk) volt szürke légykapó látogatóm , és sikerült is megfotóznom. A gébics pár nem jött. Elhatároztam, hogy amint adott a lehetőség, sokáig kint maradok a lesen, hátha meghallom a haris énekét. Tavaly volt egy pár, sokszor hallottam jellegzetes énekét. Már készülök a nyaralásra, ahol nagyvad fotózást tervezek, mobil lessátorral. Ui: hétvégén új bejegyzés!

2011. június 1., szerda

Ismét a lesen, előtte levágtam a füvet, majd vendégemmel, Dáviddal kimentünk. Megtöltöttük az itatót, közben beszélgettünk a les építéséről, annak körülményeiről, a hely kiválasztásáról, és még sok mindenről. Ha két ember szereti a természetet, akkor (korra, nemre, vallásra, stb. való tekintet nélkül) jól megértik egymást. Beültünk és lassan beindult az élet. Sajnos nem két személyes a les, így nem tudtam igazán fotózni, de az a nap nem is rólam szólt. Igaz egy kis üveget gyorsan felszereltem, de nem volt valami jó. Dávid viszont fotózott és remélem élvezte a lesfotózást. Ért egy meglepetés. Pont ezen a napon megjelent egy gébics pár, az idén még nem láttam őket, nagyon vártam megjelenésüket. Dávid készített is róluk képeket. A szajkók ezt a napot kihagyták, nem jöttek. Közben gondolkozom, hogyan lehetne a másik ablakot kialakítani, mondjuk az énekesek fotózásához.

2011. május 23., hétfő

A kihelyezett cinke odúkban sikeres költés volt, jövőre más típusú odúkat is készítek és helyezek ki. Különleges érzés látni, hogy évek óta költenek az általam készített odúkban. A lesben nagyon meleg van, ki kell találnom valamit, hogy a nap az oldalát és a hátát ne érje, akkor kellemes idő lesz benne. Sajna a cigánycsuk pár elköltözött, nem látom őket, sokat változott a növényzet, feltehetően ez már nem volt jó nekik. Új faj nem jelent meg, nem vagyok túlságosan elégedett a forgalommal. Hát majd meglátjuk, remélem lesz jobb is.

2011. május 10., kedd

Sziasztok!
Mostanában nagyon el vagyok havazva, de azért voltam kint a lesen. Nagyszerű volt hallani, hogy visszatért a kakukk, a cigánycsukk pár is megjött, mint ahogyan a sárgarigó énekét is hallottam már. Igazi nyári hangulat kezd kialakulni a les környékén is. Nekem nagyon fontosak ezek a hangok. Feltöltöttem az itatót, nem tudom megunni az itatós fotózást. Fű-kaszával levágtam a füvet, remélem hamarosan lesz időm fotózni.