2019. március 4., hétfő
2019. március 3., vasárnap
Sziasztok!










Végre több alkalommal is kijutottam a lesre, nagyon szép a mozgás, a nap már magasabban jár, szép fények vannak. Ez egy jó időszak, mert nincsenek lombok a fákon, így nem árnyékolnak be, van fény. Megrendeltem a vadkamerámat, nagyon várom, a SIM kártya már megvan. Sok videót megnéztem róla a YouTube-n, hát majd meglátjuk. Meglepetések is voltak, ugyanis egész télen nem járt nálam süvöltő és fenyőpinty sem. Már le is mondtam róluk, amikor is hirtelen megjelentek, igaz csak pár példány, de nagyon örültem neki, mint ahogyan a társaim is. Felszereltem a leshez közeli fára az odút (ami tavaly sikertelen volt). Sokat dolgoztam rajta, ki kellett tisztítani a bokroktól a területet, ágakat levágni, stb., de sikerült. Majd teszek fel képeket róla. Még várok egy kicsit és indul a filmkészítés is, vannak őszi, téli, nyári felvételeim, és most a tavaszi forgatás jön a vizes élőhelyen. Végre sikerült egy feszültségszabályzót is beszereznem, így a kamera mozgását nagyon finoman tudom majd vezérelni.










Címkék:
Fekete rigó,
Fenyőpinty,
Kék cinege,
Meggyvágó,
Mókus,
Őszapó,
Szajkó,
Tengelic,
Vörösbegy
2019. január 15., kedd
2018. november 13., kedd
Sziasztok!







Végre van egy kis időm és töltök fel képeket, illetve a karvalyról szóló rövidfilmet. Nem volt lehetőségem mostanában kimenni a lesre, nagyon vágyom már egy sikeres napra. Az ősz színeit sikerült egy alkalommal elkapnom, készült egy pár kép. Jelenleg nincs nagy forgalom a lesen, hiszen szokatlanul jó idő van, a téli vendégek még nem érkeztek meg. Tervezgetem a magasles megépítését, az odút behoztam. Meglepetésemre az odúban egy ötemeletes lódarázs fészek maradványait találtam meg. Jövőre kihelyezem egy másik helyre, talán a magasleshez, ha megépül :))




A karvalyról szóló rövid film még a felkészülésről szól, de talán vannak benne megtekintésre érdemes jelenetek. Sokat tanultam a nyers felvételek feldolgozásáról, bár még nem eleget. Kipróbálom, hogy szakemberekkel feldolgoztatom a filmet. Ez bizony költségekkel jár, de be kell látni, mindenhez nem érthetek, az én dolgom a felvétel elkészítése. A költségvetés teljes összegét még nem ismerem. A következő rövid film egy vizes élőhelyről szól. Nagyon várom ennek a filmnek a technikai megjelenését, hiszen látni fogom a profi munka színvonalát.
HU
EN
És az őszi képek.



Címkék:
Barátposzáta,
Karvaly,
odú,
Vörösbegy
2018. október 8., hétfő
Sziasztok!




Nagyon gyorsan elrepült a nyár, voltak sikeres forgatási, fotós napok, és voltak szerényebb napok is. A leshez jöttek új fajok, sikerült lefilmeznem pld. egy parti vidrapók (Dolomedes plantarius) támadását, ami számomra egy igazi filmes csemege. Hegyes, erdős felvételeim nem készültek, de nemrég sikerült felfedeznem egy ígéretes területet. Sokat tanultam a videók feldolgozása terén. Ki gondolta volna, hogy a SONY HXR MC2500 videókamera rendezvények filmezése mellett, természetfilmezésre is alkalmas. Hát én, :))), ezért vettem meg. A les most egy kicsit szerényebb forgalmat mutat, hiszen a nyári fajok többsége elment, a téliek meg még nem jöttek meg. Ettől függetlenül nem lehet unatkozni, érdemes beülni. Lassan elkészül a Karvalyról készült amatőr kisfilm angol változata is. Úgy néz ki, a következő kisfilm hanganyagát már professzionális stúdió készíti el. A film nehéz műfaj, összetett, sokféle szakértelmet igényel. Ha a minőség számít, akkor szakemberekre kell bízni egyes feladatok elkészítését. Remélem a videók technikai feldolgozásához is kapok segítséget. Jelenleg két népdal feldolgozásán dolgozik egy nagyszerű zenész. Természetesen ezek pénzbe kerülnek, de mindenhez nem érthetek, nem is lehet. Szóval alakulnak a dolgok.




Címkék:
Csuszka,
Meggyvágó,
Örvös galamb,
Szürke légykapó,
Vörösbegy,
Zöld küllő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


































